Bizonyított tény, hogy a szauna intenzív hője kiváló hatással van a légzőrendszerünkre. Azonban az is igaz, hogy ez így önmagában kevés ahhoz, hogy eredményes is legyen az a 15-20 perc, amit a szaunában töltünk. Nem mindegy ugyanis, hogy a légzésünk ilyenkor szájon vagy az orron keresztül történik.

A szaunahasználatnak van néhány olyan szabálya, amiket betartva sokkal inkább érvényesülhetnek a szaunázás jótékony hatásai. Ezek közé a szabályok közé tartozik a szaunázás alatti légzéstechnika.

Szájon át történő légzés esetén a szauna forró hője közvetlenül a tüdőnkbe áramlik, ami nem tesz túl jót a belső szerveinknek. Ezzel szemben ha az orrukon keresztül vesszük a levegőt, úgy az orrban lévő sűrű érhálózatnak köszönhetően ez a forró levegő hirtelen képes akár 50 fokot is hűlni. Így a 90 fok helyett már csak maximum 40 Celsius fokos levegő jut be a szervezetünkbe.

Ráadásul, ha a levegőt az orrunkon keresztül szívjuk be, azzal aktiváljuk a szervezetünk védőmechanizmusát. De hogy érthető legyen, mutatjuk is, mindez hogyan történik. 

Miután beszívjuk a szaunában lévő forró levegőt, az találkozik a légútjainkban lévő nyálkahártyával, ezáltal a hőmérséklet értelemszerűen ott is megemelkedik. Ennek hatására az orrnyálkahártya vérellátottság megnő, a rajta lévő csillók mozgása pedig sokkal intenzívebb lesz.

Ennek következtében beindul egy tisztulási folyamat, és gyorsabban megszabadulhatunk a nyálkahártyánkon lévő kórokozóktól.

Így talán már érthető, miért olyan fontos, hogy a szád helyett az orrodon szívd be a szauna forró levegőjét.

A meleg hatására a testünk izmai is ellazulnak, ezáltal a légzésünk is könnyebbé válik. Ezen túlmenően az orrunkon keresztül a meleg levegő a mellkas légzőizmaira, a bordák ízületeire, de még a hátgerincre is pozitív hatást gyakorol.

Mindezek jótékony hatása, mint például a tüdőnk megnövekedett teljesítménye, még napokkal a szaunázás után is éreztetni fogja a hatását.

Kapcsolódó bejegyzés:

Hogyan meditálj szaunában?

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük