A gyógyfüzés a legtöbbünknek csak a vízben való üldögélésről szól. Ami remek dolog, de a relaxált hatás eléréséhez nem biztos, hogy elegendő. Legalábbis ahhoz, hogy a belső gyógyító folyamatok nagyobb eséllyel induljanak el, többet is tehetünk. Mondjuk jógázhatunk a vízben ülve.

Ez elsőre idegennek hathat, de valójában egyáltalán nem az. Főleg, hogy a vízi jóga esetében nem feltétlenül kell aktív gyakorlatokra gondolni.

Ott vannak például a légzőgyakorlatok. Ezek segíthetnek ellazulni és a figyelmedet a jelen pillanatra összpontosítani. Ha kipróbálnád, a belégzéskor számolj 4-ig, majd tartsd vissza a lélegzetedet ugyanennyi ideig. Ezután lassan számolj 4-ig a kifelé légzésnél is, és tartsd kint a levegőt szintén 4-ig számolva. Ezt ismételd néhány percig.

A másik, bizonyítottan hatásos jóga gyakorlat a pozitív gondolatok, mantrák ismétlése. Válassz olyan mondatokat vagy kifejezéseket, amik nyugalmat és pozitív érzelmeket hoznak elő benned. Nem kell túlgondolni, legyen nagyon egyszerű mondat. Vagy ha nincs konkrét gondolat, a “Sa Ta Na Ma” mantra ideális lehet.

És közben pedig hagyd, hogy a víz lassan mozgassa a testedet.

Fókuszálj a légzésre, a mantrákra, és engedd el magadat teljesen a vízben ülve.

Persze valamennyire aktívak is lehetünk a gyógyfürdős jóga során. A lassú nyújtások ellazíthatják az izmaidat, ami az elme relaxált állapotba kerülését is elősegítheti. Természetesen közben ne feledd a mély légzést!

De kipróbálhatod a lebegő meditációt is. Feküdj hanyatt a víz felszínén, engedd el magadat és hagyd, hogy a víz tartson meg. Csukd be a szemedet és figyelj a légzésedre, miközben érzed a víz áramlását és a testsúlyod csökkenését.

És, hogy miért próbáljuk ki ezeket?

Mert a jóga segítségével még hatásosabb lehet a gyógyfürdőzés. Így még könnyebben elérjük a relaxált állapotot, jelentősen csökkenhet a stressz és helyreállhat az érzelmi egyensúly. De a testi feszültségek is oldódnak és az immunrendszer is erősödhet. Csökkenhetnek a gyulladásos folyamatok és a szervezet antivirális válaszai is szabályozottabbak lehetnek. Sőt, a rendszeres meditáció és jóga még epigenetikus hatást is hozhat. Azaz a gyakorlatok a gének helyes működésére is hatással is lehetnek. 

Szerintünk nem lehet kérdés, hogy a gyógyfürdőzés során a vízi jógára is időt kell szánni. Egyetértesz?

Várunk Sárváron.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!