Bármit csinálunk, az ülésnél csak jobb lehet. Nemrég kutatók elemezték a nap folyamán végzett mozgásokat és azok hatásait a szív egészségére. Mutatjuk az eredményt.

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak. 2021-ben minden harmadik halálesetért szívprobléma volt a felelős. Amiből a legnagyobb arányt a szívkoszorúér betegségek tettek ki. Ráadásul 1997 óta a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma világszerte megkétszereződött. És ez a szám az előrejelzések szerint várhatóan tovább növekszik majd…

De mi ennek az oka?

A kutatók szerint a mozgás hiánya, pontosabban a sok ülés. Vagyis az, hogy igencsak sokat dolgozunk íróasztal mellől. Szerencsére azonban a káros hatások viszonylag egyszerűen mérsékelhetők. A kapcsolódó kutatások rávilágítottak, hogy már néhány perc, ülés helyett végzett bármilyen közepes-erős tevékenység is jelentősen javíthat a szív egészségén.

A lényeg, hogy ne üljünk. Ha csak napi 30 perc ülést tudunk “átkonvertálni” mozgássá, már sokat tettünk a szív egészségéért. Persze mindehhez hozzá kell tenni, hogy van jelentősége az intenzitásnak is. Vagyis minél erőteljesebb a mozgás, annál hamarabb érzékelhető a haszon. Ugyanakkor nem szabad alábecsülni a lassú mozgás jelentőségét se. Például az íróasztal melletti ülés helyett választott álló munkavégzés is rendkívül hasznos lehet.

Úgyhogy, ha irodai munkánk van, érdemes változtatni a rutinon, és az ülés helyett alternatív munkavégzési módszereket beiktatni. A kutatások szerint már apróbb változtatások segíthetnek mérsékelni a szívproblémákkal kapcsolatos betegségek kialakulását. 

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük