A microcation kifejezés a micro vacation szóösszetételből származik és rövid vakációt jelent. Ami a szó szoros értelmében vakációra utal, de valójában sokkal több annál, mint egy rövid utazás. Ezért sokkal kifejezőbb az instant feltöltődés megnevezés. Merthogy ezek a mini utazások mindamellett, hogy élményt adnak, jelentős mértékben képesek növelni a produktivitást.

Valamelyest ellentmondásnak tűnik, de akkor kell mini vakációra menni, amikor annyi a munka, hogy ezt tulajdonképpen nem tehetnénk meg. Ezen szakértői javaslat mögött természetesen tudományos magyarázat is van. Hozzáértők szerint a nagy leterheltség idején hiába fektetünk plusz energiát a munkába, nem várhatunk jelentős többletteljesítményt. Ellenben egy spontán mini vakáció képes arra, hogy mentális szinten rendezze a dolgokat. Gyakorlatilag újraindítja a rendszert, ezáltal sokkal kreatívabbak leszünk. A mikrovakáció után hamarabb meglátjuk az összefüggéseket, sokkal jobban reagálunk a problémákra és nem mellesleg higgadtabbak is leszünk.

Szóval ha túl sok a feladat, ha nagy a munkahelyi leterheltség, próbálj meg fordítottan gondolkodni. Ahelyett, hogy a szabadidőben is a munkára figyelsz, inkább menj mikrovakációra. Ha így teszel, valószínűleg jobb lesz a munka minősége és a hatékonyság is javul.

Úgyhogy merj utazni a pörgős időszakban is. A szakértők szerint ez sokkal tudatosabb lépés, mint kimerülésig dolgozni. A hatékonyság terén mindenképpen pozitív eredményre számíthatsz.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!