Nem csak ellazít. Sokkal többet tesz a víz alatti vízsugármasszázs, mint azt sokan gondolnák. Az intenzív masszázs javítja az érintett terület vérellátását, serkenti a nyirokkeringést, fokozza az anyagcserét. Mindezek mellett erősíti az izomzatot és oldja azokban az esetleges görcsöt.

Ráadásul viszonylag rövid idő alatt.

A víz alatti buzgárokkal történő kezelésből elég fél óra, és már érezhetjük is az eredményt. Rövid távon mindenképpen. 

Persze a jótékony hatás nem csak a víz masszírozó erejének köszönhető, hiszen sokat számít az is, hogy kellemesen meleg gyógyvízben relaxálunk. A hő ugyanis önmagában is lazító hatással bír. Mind testi, mind lelki vonatkozásban. A gyógyvízben pedig többnyire olyan összetevők találhatók, amik ugyancsak segítenek abban, hogy a szervezet eredményesen tudjon regenerálódni. 

A víz masszírozó hatását egyébként többféle módon alkalmazhatjuk egy wellnessfürdőben.

Ha szeretnénk, masszíroztathatjuk magunkat klasszikus gyógymedencében. Hiszen ezekben általában nem “csak” üldögélni lehet, gyakran víz alatti buzgárok segítik az ellazulást. Hasonlóképpen van lehetőség víz alatti maszíroztatásra a pezsgőfürdőben, a pezsgőmedencében is. Itt akár még a vízsugár erősségét is megválaszthatjuk.

Illetve kérhetünk víz alatti masszázst hidroterápiás kúra keretében is. Ez a tangentor, ami egy olyan gyógyászati szolgáltatás, aminek során a páciens egy kádban ül, a kezelést végző személy pedig a vízsugarat a megadott testrészre irányítja. Hol erősebben, hol gyengébben. Ez már egy sokkal célzottabb kezelés az általános wellness szolgáltatásokhoz képest. Ezáltal hatékonyabb is.

Amit egyébként a társadalombiztosító is támogat.

Ugyanakkor ne feledjük, hogy a víz masszírozó erejét nyakzuhany formájában is kihasználhatjuk. Csak álljunk a lezúduló víz alá és élvezzük, hogy a nagy erővel áramló víz masszírozza a nyakunkat, a hátunkat.

Szerintünk ezt sem szabad kihagyni, amikor wellness-szelünk.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!