A hétvégéken ritkábban betegszünk meg. Hétfőtől péntekig kevesebb embernél jelentkeznek egészségügyi panaszok és a boldogság szint is magasabb – állapítja meg egy tanulmány.

Szakértők szerint az átfogó kutatás eredménye rávilágít arra, hogy mennyire nagy jelentősége van az emberek életében a kikapcsolódásnak, a szünetnek. A jelenségnek egyébként elnevezést is adtak, ez a “hétvége hatás”.

Ráadásul a felsorolt előnyök korosztálytól és munkakörtől függetlenek. Gyakorlatilag mindenkinél jellemző, hogy a hétvégéken boldogabb. Aminek következménye, hogy ezen időszakban az egészségügyi panasz is ritkább. Egyebek mellett a fejfájásra, az emésztési problémákra és a légúti panaszokra vonatkozóan végezték el a kérdőíves vizsgálatot.

A kutatók természetesen kíváncsiak voltak arra, hogy mi áll a pozitív eredmények hátterében. 

Az elemzés során kiderült, hogy a hétvégéken sokkal nagyobb a szabadság a munkanapokhoz képest. Azaz az egyén maga választja meg, hogy mit és mikor tesz. És nem mellesleg azt is ő dönti el, hogy kivel vesz részt közös programon. 

Mindezen információk birtokában a szakértők úgy vélik, hogy a kiégés megelőzésében óriási szerepe van az autonómiának. Ha több olyan időszakot tudunk a mindennapokba iktatni, amikor nagyobb az önállóság, valószínűleg elégedettebbek, boldogabbak leszünk. Egyszóval javul a jóllét.

Azok, akik valamelyest ki tudják szűrni a külső kontrollt, az időkényszert, illetve képesek mérsékelni a viselkedési követelményekkel kapcsolatos negatív hatásokat, elégedettebb mindennapokra számíthatnak.

Érdemes tehát törekedni arra, hogy a “hétvége hatást” ne csak hétvégén tapasztaljuk. Ha van rá mód, adott időszakokban mindenképpen iktassunk be extra pihenőnapokat.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!