Nagyon úgy tűnik, hogy akik nem áldoznak időt a kikapcsolódásra és szinte kizárólag a munkával foglalkoznak, nagyobb eséllyel betegszenek meg, mint azok, akik tudnak mértéket tartani.

Egy, a CNN oldalán megjelent cikkben olvasható, hogy a heti 55 órát vagy annál többet dolgozóknál 33 százalékkal nagyobb a stroke esélye, mint azoknál, akik heti 40 óránál kevesebb időt töltenek munkával. Ráadásul a túlterhelt munkavállalóknál 13 százalékkal nagyobb a szívbetegségek kialakulásának a kockázata is.

Vajon megéri az áldozat?

A kutatások szerint nem igazán. Görögországban például a munkavállalók évi 2034 órát dolgoznak, szemben Németországgal, ahol a munkaórák száma 1397. Mégis ez utóbbi országnak 70 százalékkal magasabb a termelékenysége.

Szóval nagyon úgy tűnik, hogy a hosszabb munkanapok nem korrelálnak a teljesítmény növekedésével. Amit egyébként az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) jelentése is alátámaszt. Mindezek tudatában érdemes lehet átgondolni a prioritásokat. Főleg, hogy a fent említett egészségügyi kockázatok is nagyobbak, ha többet dolgozunk. És akkor még az egyéb, közvetett következményekkel nem is számoltunk.

Úgyhogy ha van rá lehetőséged, igyekezz optimalizálni a munkavégzést, és iktass be rendszeresen hosszú hétvégéket a programba. A pihenőnapokon pedig egyenesen felejtsd el a munkát. Ez az idő csakis a feltöltődésről szóljon.

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük