Röviden: mert legalább annyi egészségügyi kockázattal jár, mintha rendszeresen dohányoznánk.

Kicsit bővebben: ha sokat ülünk – értelemszerűen – kevesebbet mozgunk. Ennek következménye pedig az elhízás, illetve a metabolikus szindróma. Vagyis a magas vércukor- és koleszterinszint. A sok és hosszan tartó ülés növeli a szív- és érrendszeri betegségek és a rák okozta halálozás kockázatot – közli a Mayo Klinika a honlapján.

Ugyanitt írják azt is, hogy nem csak az íróasztalnál való hosszú ülés, hanem a sok vezetés vagy a túl sok tévézés is káros.

A kutatók 13 tanulmányt elemeztek az ülésidőről és az aktivitási szintekről. Azt találták, hogy azok, akik napi nyolc óránál többet ültek fizikai aktivitás nélkül, a halálozási kockázat szempontjából legalább annyira veszélyeztetetté váltak, mint azok, akik rendszeresen dohányoznak.

Jó hír azonban, hogy napi 60-75 perc közepesen intenzív fizikai aktivitás ellensúlyozza a túl sok ülés hatásait…

A lényeg tehát: ha van rá mód, üljünk kevesebbet és mozogjunk többet. Így kétséget kizáróan egészségesebb életet élhetünk.

Amennyiben van rá lehetőséged, dolgozz álló munkaállomásnál, illetve a telefonáláskor állj fel, és a személyes megbeszéléseket is sétálással egybekötve tartsd meg.

Ilyen és ehhez hasonló megoldásokkal sokat tehetsz azért, hogy a szervezeted kevésbé károsodjon a sok ülés miatt.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!