Akár már tíz perc természetben eltöltött idő is képes csökkenteni a fizikai és mentális stressz hatásait. Azzal, hogy zöld környezetben tartózkodunk, csökkentjük a vérnyomást és optimalizálhatjuk a pulzusszámot – vélik a kutatók.
És ehhez nem kell különösebben aktívnak lenni. Elég, ha leülünk egy padra vagy kellemes tempóban sétálunk a fák között.
De minek köszönhető ez a jótékony hatás?
A természetben csökken a kortizol nevű stresszhormon szintje. Illetve mérséklődik a szimpatikus idegrendszer aktivitása. Mindezen hatások mögött egyebek mellett a légzés lelassulása, a szívritmus csökkenés áll. Azzal ugyanis, hogy lassabb ütemű lesz a levegővétel, stimuláljuk a vagus ideget, ami erősíti a paraszimpatikus idegrendszer működését. Ennek következtében pedig csökken a szimpatikus idegrendszer aktivitása. Egyszóval pihen az agy. Aztán ott vannak az illatok, a hangok és a látvány. Bizonyított tény az is, hogy a friss levegő, a madarak éneke egyaránt támogatja az ellazulást. Plusz a fák olyan vegyületet bocsátanak ki, ami ugyancsak hatással van a stressz szintre. Ezek a fitoncidok, amik mindamellett, hogy erősítik az immunrendszert, igencsak pozitív hatást váltanak ki.
Végül ne feledjük az idő érzékelést. A lassabb mozgástempó, a kevesebb inger szintén hatással van az agyra. Azzal, hogy visszaveszünk a pörgésből, az idő lelassul, az elme pedig elcsendesedik.
Ki ne vágyna erre?
Szóval csak tíz perc. Ha legalábbi ennyi időt eltöltünk a természetben, már sokat tettünk a mentális egyensúly érdekében. Persze nem feltétlenül kell a “terápiát” ennyi idő után abbahagyni. Ha van rá lehetőségünk, igyekezzünk pár percnél azért hosszabb időt az erdőben, parkban eltölteni… Heti két, három alkalom már garantált eredményt hoz.