Az már nem kérdés, hogy a túlzott okostelefon használat negatív hatással van az életünkre. De vajon tényleg jobban éreznénk magunkat, ha teljesen kizárnánk az ilyen készülékeket a mindennapokból?
Dr. Julia Brailovskaia és csapata a Ruhr-Universität Bochum (RUB) Mentális Egészség Kutatási és Kezelési Központjában ennek járt utána. A felmérésbe három csoportra osztva 200 résztvevőt vontak be, akik vagy egy hétig teljesen lemondtak az okostelefonjukról, vagy napi egy órával csökkentették annak használatát, illetve ugyanannyit használták, mint korábban. Az eredmények azt mutatták, hogy hosszú távon azok jártak a legjobban, akik napi egy órával csökkentették a használatot.
A Journal of Experimental Psychology folyóiratban megjelent tanulmány alapján tehát nagyon úgy tűnik, hogy nem feltétlenül kell teljesen lemondani a mobiltelefon használatról a jóllétérzésünk fenntartásához.
Mennyi okostelefon használat egészséges?
Egy átlagos napon több mint három órát töltünk az okostelefonunk képernyője előtt. Információt keresünk, irányokat nézünk, e-maileket és időjárást ellenőrzünk, vásárolunk, híreket olvasunk, filmeket nézünk és a közösségi médiában lógunk.
Nem meglepő, hogy mindez és a kapcsolódó következmények egy idő után bizony terhet jelentenek a szervezetnek. Szakértők szerint az okostelefon használat összefügg olyan problémákkal, mint a kevesebb fizikai aktivitás, az elhízás, a nyakfájás, a csökkent teljesítmény és az addikcióhoz hasonló viselkedés.
Mit mutat a kutatás?
Az egyhetes kísérlet hosszú távú hatásokat eredményezett. Négy hónappal a kísérlet után a teljes elvonás csoport tagjai átlagosan napi 38 perccel kevesebbet használták az okostelefonjukat, mint korábban, míg a csökkentés csoport tagjai 45 perccel kevesebbet. Ezzel párhuzamosan nőtt az elégedettségük az életükkel és több időt töltöttek fizikai aktivitással. A depresszió és a szorongás tünetei, valamint a nikotinfogyasztás csökkent.
Dr. Brailovskaia mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem szükséges teljesen lemondani az okostelefonról ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. „Talán van egy optimális napi használati idő, ami elegendő ahhoz, hogy élvezzük az okostelefon előnyeit a túlzott megterhelés nélkül.”
Találjuk meg a számunkra ideális képernyőidőt!
Az okostelefon használat mérséklése tehát nemcsak a mentális egészségünket javíthatja, hanem hosszú távon pozitív hatással lehet az életmódunkra is. Nem kell teljesen lemondanunk róla, viszont érdemes keresni egy egyensúlyt, ahol még kiélvezhetjük az eszköz előnyeit anélkül, hogy káros hatások érnének minket. A digitális detox nem feltétlenül a teljes megvonásról szól, hanem a tudatos használatról.





Alright, so I stumbled upon c54336 the other day. Not bad, not bad at all. Worth a look if you’re looking for something new. Here’s the link: c54336