Legyen tél vagy nyár, időközönként célszerű egy kicsit a fák közötti sétálgatni. Már 15 perc is sokat számít. A rendszeres “forest bathing”-nak nevezett “időtöltés” nagyon fontos az egészségünk fenntartása érdekében. Japánban legalábbis ezt tartják. Ott az 1980-as években kezdtek el behatóbban foglalkozni a témával.

Azt kezdték kutatni, hogy milyen hatással van ránk az, ha természetközeli helyen lazítunk. Egészen pontosan az, hogy időközönként lassú sétát teszünk a fák között, közben pedig figyeljük a körülöttünk lévő környezetet. Kiderült: valódi egészségbiztosítás az erdei séta. A fák között ugyanis csökken a stressz. Az erdőben valamiért alacsonyabb lesz a pulzusszám, csökken a vérnyomás és javul az idegrendszer működése.

Ráadásul mindehhez nem is kell órákat eltölteni az erdőben. A kutatás szerint azoknál is működik a terápia, akik csak 15 percig sétálgatnak a fák között. Illetve már egy alkalom is hozhat eredményt.

Aztán kiderült még az is, hogy az erdei séta javítja a memóriát is. Igaz, erre vonatkozó kutatási eredményeket már nem a japán kutatók, hanem a Stanford Egyetem hozta nyilvánosságra. Ők azt hasonlították össze, hogyan viselkedik a memória akkor, ha a természetben sétálunk, valamint akkor, ha városban. Az emlékezet teszteket a séták előtt és után is elvégezték. Kiderült, hogy a fák közötti séta után jelentősen javult a memória. A városi séta után viszont nem volt változás.

Nem szabad ugyanakkor arról se megfeledkezni, hogy az erdei séta növeli a vitalitást is. A kutatók ezzel kapcsolatban azt állítják, hogy az erdei sétálás során egyfajta éltető ősi erő aktivizálódik az emberekben. Bár ez akkor is megtörténik, ha csak a közelünkben vannak fák, növények – teszik hozzá. A vizsgálatok során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy napi legalább 20 percet kell eltölteni a természettel való interakcióban, hogy az jobban energizáljon.

Részben ez is kapcsolódik a következő állításhoz, miszerint az erdőben történő séta hatására csökken az ismétlődő negatív gondolatok száma. Azaz mérséklődik a mentális betegségek kialakulásának az esélye. Csökkennek a depresszió kockázati tényezői.

Végül: ha rendszeresen sétálunk fák között, az javítja a szervezet immunfunkcióit. Egészen konkrétan: az erdei terápia bizonyítottan növeli a természetes ölősejtek és a rákellenes fehérjék aktivitását. Amik aktívan célozzák és elpusztítják a szervezetben lévő veszélyes sejteket, például a vírusfertőzött sejteket vagy a tumorsejteket.

Kell ennél fontosabb érv ahhoz, hogy már most elindulj kirándulni?

Legyen tél vagy nyár, fontos, hogy rendszeresen kimenjünk a természetbe. Ha ezt tennéd, és Sárvár szimpatikus helyszín, a kiránduló erdőben, a várparkban, a csónakázó tó körüli fás részen, illetve az arborétumban is tehetsz egy-egy gyógyító sétát. Sőt, ez utóbbiban még egy-egy faölelésre is sort keríthetsz. Erről olvasnál még többet? Íme, egy korábbi bejegyzésünk.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük