Naponta fél óra. Ennyi mozgás már elegendő lehet ahhoz, hogy felére csökkentsük a rákos megbetegedések kialakulásának a kockázatát.
Egy friss finn tanulmány szerint ez annak köszönhető, hogy sport közben megkétszereződik az oxigénfogyasztás. Ami támogatja a szervezetet a különféle betegségekkel, egyebek mellett a rákkal szembeni küzdelemben.
Mindezt természetesen kutatási eredmények is igazolják. A finn Kuopio és Oulu Egyetem kutatócsoportja több mint 2 ezer 500, 42 és 61 év közötti, különböző testmozgást végző, a kísérlet kezdetekor rákbetegségben még nem szenvedő embert tanulmányozott másfél évtizeden keresztül. A hosszú távú vizsgálat ideje alatt 181-en haltak meg valamilyen rákbetegségben. Többségében tüdő-, prosztata-, gyomor-, bél- vagy nyirokdaganatban.
A kutatók a vizsgálat során kapott eredmények tanulmányozásakor azt állapították meg, hogy azok az alanyok, akik legalább napi 30 percig végeztek valamilyen testmozgást, azoknál felére csökkent a rák kialakulásának a kockázata. A betegségek típusát nézve főként a tüdő-, a gyomor- és bélrákra volt mindez érvényes megállapítás. Ráadásul ezeknél a daganatoknál akkor is hatásos volt a rendszeres aktivitás, ha valaki esetleg idősödő korban volt, fogyasztott alkoholt, dohányzott, esetleg túlsúlyos volt.
A kutatási eredmények alapján tehát jól látszik, hogy az egészség fenntartása érdekében nem csak a rendszeres kikapcsolódás, a lelket feltöltő utazás fontos, hanem a napi mozgás is.
Tartsuk ezt szem előtt, és gondoljunk a jövőnkre!




