Szinte mindenkivel előfordult már, hogy a túl mély, mozdulatlan alvás miatt, vagy a sok forgolódás következményeként reggelre komoly nyakfájdalomra ébredt. Ez rendkívül kellemetlen, hiszen az izomfeszülés miatti panasz olykor még a mozgást is korlátozza. Ez pedig az egész napra komoly hatással van.

Persze orvosi vizsgálatot ritkán igényel, ettől függetlenül azért nem árt foglalkozni vele. Elsőként, rögtön az ébredés után ajánlott azonnal hideg borogatással csökkenteni a merevséget és a fájdalmat. Általában 20 perc jegelés célra vezet – a pillanatnyi panasz enyhítését tekintve mindenképpen. Viszont nem jelent végleges megoldást. Igazán hatékonyak akkor lehetünk, ha a fájdalom jelentkezését követően viszonylag rövid időn belül beiktatunk egy kiadós izomlazító fürdőzést. Így a mélyebben kialakult izomfeszüléseket is sikerülhet oldani. Vagyis a görcs, a fájdalom kisebb eséllyel tér vissza.

Ha a nyaki fájdalom 12 óra elteltével sem enyhül, szükség lehet komolyabb lazító módszerekre. A fürdőzés mellett egyébként egy kiadós masszázs is segíthet, illetve egy remek szaunázós relaxálás is mélyebbre ható kezelést nyújt. Ja és a fokozatosan, egyre intenzívebben végzett nyújtó gyakorlatokat se feledjük.

És, hogy mit tegyünk a hálószobában azért, hogy ne térjen vissza az éjszakai nyakfájdalom?

Az egészségkalauz.hu friss cikkében azt javasolja, hogy változtassunk az alvási helyzeten. A háton fekvés a legideálisabb. Oldalfekvésnél pedig sokat segíthet, ha a térdek közé beteszünk egy párnát. Rengeteget számít továbbá, hogy milyen a fejünk alatt lévő párna. A memóriahabos vagy tollal töltött segít, hogy pihentetőbb legyen az éjszaka, ellenben a túl kemény és a túl puha párna nem alkalmas a pihentető alváshoz. Sokat jelent tovább, hogy napközben mennyire figyelünk a tartásunkra. Ha egész nap mereven tarjuk a vállakat, a nyakat, éjszaka bizony sokkal könnyebben jelentkezik nyakfájdalom. 

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!