Kis jelentőséget tulajdonítunk neki, pedig a páros programok sokkal fontosabbak, mint azt gondolnánk. Azok az emberek, akik több közös időt töltenek a partnerükkel, sokkal elégedettebbek a párkapcsolatukkal. A rendszeresen randizók általában stabilabbnak és egészségesebbnek tekintik az együttélést.

Nem is gondolnánk, de az együtt élő párok jelenleg naponta körülbelül négy órát töltenek egymás társaságában. Ami nem tűnik kevésnek, viszont ebben benne van a közös bevásárlás, az ide-oda utazás és minden egyéb napi rutinfeladat. Ráadásul ezen szituációk nagy részében mások is vannak körülöttünk – például a gyerekek. Szóval az az idő, amikor kizárólag egymás társaságában vagyunk, négy óránál jóval kevesebb.

A felmérések szerint kevesebb, mint napi egy óra. Ami még mindig nem lenne olyan katasztrofálisan kevés, viszont ezt az időt se töltjük túl romantikusan. 

Pedig fontos lenne. Ahogy a bevezetőben is utaltunk rá, a kutatások egyértelmű összefüggést mutatnak a párok közös szabadidős tevékenységei és a kapcsolat pozitív mutatói között. Ideértve az elégedettséget, a szerelmet és a stabilitást.

Ahogy a Psychology Today oldalán fogalmaznak: “Az együtt töltött idő mennyisége előrejelzi a kapcsolati jólétet.”

Az idő múlásával elfelejtünk randizni… Tegyünk érte, hogy a közös idő minőségi együttlét legyen!

Mi az, amit a rendszeres randi programok hozzátehetnek egy párkapcsolathoz?

A közös élmények megerősítik a kapcsolatot. Az együtt átélt pozitív tapasztalatok erősíthetik a kötődést. De ilyenkor javul a kommunikáció is. Egy randin a párok kötetlenebb környezetben beszélgethetnek, kifejezhetik az érzéseiket, a gondolataikat. Ami elősegíti a nyitottabb kommunikációt és egymás mélyebb megértését.

Fontos még, hogy a közös idő erősíti az intimitást. Erre óriási szükség van. És nem csak a  testiség miatt, hiszen az intimitás fokozza az érzelmi kötődést is. Akárcsak az összetartozás érzését. Végül: ilyenkor szünetel a napi rutin. A randi program lehetővé teszi a pároknak, hogy kilépjenek a szokásos keretekből és újra felfedezzék egymást.

Jól hangzik, igaz?

A fentiek alapján tehát senki számára nem lehet kérdés, hogy a páros programokra szükség van. Ahogy az is világos, hogy a közös tévénézés nem feltétlenül elég a kapcsolati jóllét megtartásához. Bármennyire is furcsa, randizni nem csak a kapcsolat elején szükséges. Sőt, az idő múlásával talán még nagyobb a jelentősége, mint fiatalon…

Gondolt át ezeket te is, és ha úgy véled, hogy a randi program egyike akár egy közös wellness is lehet, gyere el Sárvárra. Akár több napra is várunk titeket.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!