Leginkább a hőhatás, ami eredményt hoz. És a 2-es típusú cukorbetegség az, aminek a kezelésében hatásos lehet a termálvízben való elmerülés.
Egyébként a feltevéssel kapcsolatos kutatások idehaza zajlanak. A Pécsi Tudományegyetem szakértői elemezik a harkányi gyógyvíz hatásait. A kutatók úgy gondolják, hogy a fürdőzés hatására hasonló folyamatok zajlanak le a szervezetben, mint a fizikai aktivitás során. Vagyis egyebek mellett javul a szervezet cukorfelvétele. Továbbá a hőhatáson felül a gyógyvíz összetevői is jótékonyan hatnak a szervezetre. Különösen a kén az, amit ki kell emelni. Ugyanis a cukorbetegek közül sokaknak vannak érrendszeri panaszaik, a kén pedig értágító hatású.
A cukorbetegeket megcélzó vizsgálatok februárban kezdődtek, aminek során 100-200 beteget vizsgálnak. Az év elején úgy fogalmaztak a szakemberek, hogy várhatóan tíz hónap elteltével lesz eredmény. Vagyis nemsokára talán még több információ lesz arról, hogy miként hat a gyógyvíz, a termálvíz a cukorbetegekre.
Egyébként rendkívül fontos kutatásról van szó, hiszen ma Magyarországon 720 ezer cukorbeteget tartanak nyilván.
Amint publikálják a kutatási eredmények, természetesen mi is beszámolunk róla itt, a blogunkban.
A fotó illusztráció




Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me? https://www.binance.com/futures/ref?code=GGYHGRE
Thanks for sharing. I read many of your blog posts, cool, your blog is very good. https://www.binance.com/register?ref=IHJUI7TF