Így, az év első  pár hónapjában neked sem árt áttekinteni, melyek lesznek az idei esztendő wellness trendjei, hogy aztán éven át kedvedre válogathass köztük. 

A wellnessben évről évre változhatnak a trendek. Van, ami háttérbe szorul, s van, amit felkapnak, s trend lesz hosszabb-rövidebb ideig. Emiatt aztán érdemes kicsit utánajárni, hogy mi változott az elmúlt évhez képest.

Mi most ebben nyújtunk neked segítséget, elmondjuk neked a 2019-es év wellness trendjeit

Az Ayurveda kezelés az eddigieknél is népszerűbb lesz. Ez egy gyógynövényes terápia, mely kiváló módszer a betegségek megelőzésére, illetve az egészség fenntartására. A gyógynövényes olajokkal való masszázzsal javíthatjuk a vérkeringésünk, de az immunrendszerünket is erősíthetjük vele. Egy korábbi cikkünkben már részletesen írtunk erről a terápiáról, ezt itt találod.

A CBD is az idei év kedvelt egészségmegőrző kezelése lesz. Az említett rövidítés nem más, mint a kannabidiol, azaz az orvosi kenderolaj. Nem kell megijedni, ennek a szernek az alkalmazása már hazánkban is teljesen legális, hisz semmi köze a marihuánához, ami szinte mindenkinek elsőre eszébe jut, ha meghallja a szót, kender.

A CBD előállítása során kivonják belőle a pszichoaktív hatásért felelős molekulát, így a gyógynövénynek tisztán a gyógyító hatásai érvényesülnek csak. S melyek is lennének ezek? Hogy csak párat említsünk: hatásos kezelője a depressziónak, az alvászavarnak, a pánikbetegségnek, de csökkenti az epilepszia vagy a menopauza tüneteit, illetve megállíthatja a rákos sejtek szaporodását is.  

A digitális detox szintén trendi lesz idén. A kifejezés, ha nem is mindenki számára ismert, de az biztos, hogy napjainkban egy, szinte mindenkit érintő problémát foglal magába.

Függni nem csak az alkoholtól vagy a nikotintól lehet, ugyanekkora jelentőséggel bír az, ha valaki egész nap az okostelefonját nyomkodja. S ez ma már odáig fajul, hogy szó szerint rosszul érezzük magunkat, ha véletlenül otthon felejtjük a mobiltelefonunkat, netán valami oknál fogva megszakad az internetkapcsolat. Ilyenkor azt érezzük, hogy kimaradunk valami nagyon fontos dologból.

No, ennek kezelésére jött létre a digitális detox, azaz olyan időszakok beiktatása az életünkbe, mondjuk naponta pár óra, amikor kizárjuk ezeket a hatásokat, és megpróbáljuk megélni a pillanatot, és a jelenben lenni.

A személyes wellnessben a fogápolás is előtérbe kerül. Míg a napi kétszeri fogmosás alap, addig sokkal többet is tudunk tenni a megfelelő mosolyért. Egy elektromos fogkefe jó befektetés, és a rendszeres fogorvosi vizit sem érdemes megspórolni. Ráadásul ma már a fogorvosi székbe sem kell beülnünk azért, hogy szép, fehér fogaink legyenek, az otthoni fogfehérítési módszerek is népszerűek lesznek.

Úgy gondolom, ötvözve az új trendeket a már meglévő, jól bejáratott wellness trendekkel, mindenki meg fogja idén is találni számára a legmegfelelőbb kikapcsolódási- és feltöltődési formát.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!