A sportolók akkor képesek csúcsteljesítményre, ha a versenyidőszak előtt elegendő időt pihennek. A kutatások szerint csakis így hozhatják ki magukból a maximumot. És ez a megállapítás a hétköznapi emberekre is érvényes.

Ahhoz, hogy a mindennapokban ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, pihennünk kell. Persze lazításra a megmérettetés után is szükség van. Maradva a sport párhuzamnál: a futóknál például egyáltalán nem ritka, hogy akár egy hónap szünetet is beiktatnak egy-egy verseny után. Természetesen ezt átlagos munkahelyi körülmények között aligha tehetjük meg, de nem is feltétlenül a kikapcsolódás hossza az, ami fontos az összehasonlításban. Inkább a megközelítés a lényeg. Azaz, hogy legyen helye a pihenésnek a kihívásokkal teli hétköznapokban.

Egyébként kutatások szerint azok az emberek, akik legalább 10 nap vakáción vesznek részt, 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel kapnak fizetésemelést. Aminek az az oka, hogy a kikapcsolódás után sokkal fókuszáltabb, kreatívabb munkát tudnak végezni – minderre pihenő nélkül kisebb az esély. A megfigyelések szerint egyáltalán nem térül meg az, ha a kelleténél többet dolgozunk. A plusz munka inkább gyengébb teljesítményhez vezet, mint extra eredményhez. Ha olykor nem iktatunk be lazább időszakokat, nem tudunk majd teljes gázzal menni, amikor arra szükség lesz. 

Szabadság, pihenő nélkül nagy az esélye annak, hogy bent ragadunk egy ördögi körben. Sokat dolgozunk, de nincs plusz teljesítmény… És ez megint jól párhuzamba állítható a versenyzői felkészüléssel. Akárcsak az, hogy a sportolók a pihenő időszakban általában még kocogni se mennek el. Vagyis a szabadság alatt teljesen el kell felejteni a munkahelyi kihívásokat. Csakis így lehet csúcsteljesítményt elérni.

Vedd mindezeket figyelembe te is és érj el úgy kiemelkedő teljesítményt, hogy áldozol a pihenésre. 

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!