Egy wellness hétvége nem hosszú idő. Szóval kár lenne akár egy percét is úgy eltölteni, hogy az nem a kikapcsolódásról szól. Vagyis ahhoz, hogy egy wellness hétvégéből is ki tudjuk hozni a legtöbbet, tervezni kell. Ha hagyjuk, hogy minden csak úgy megtörténjen, nem lesz teljes a kikapcsolódás.

A tervezést már a munkában el kell kezdeni. Lehetőleg úgy álljunk fel pénteken – vagy a szabadság előtti utolsó napon -, hogy minden sürgős feladatot elvégeztünk. Ahhoz pedig, hogy ez biztonsággal sikerüljön, a felkészülést már hetekkel korábban el kell kezdenünk. Ellenkező esetben a függőben lévő feladatok el fogják vinni a gondolatainkat.

Aztán ne csak a munkát tervezzük meg, hanem azt is, hogy miként fogunk kikapcsolódni. Írjunk listát arról, mikor mit fogunk csinálni a wellness hétvége alatt. Amihez aztán következetesen ragaszkodjunk is.

A felkészülés alatt mondjuk el a kollégáknak és az ügyfeleknek is, hogy nem leszünk elérhetők. Akkor feltétlenül, ha hétköznapon is távol leszünk. Ebben az esetben egy automatikus e-mail választ is írnunk kell. Ennek megint csak mentális jelentősége van. Hiszen így nem fogsz azon gondolkodni, hogy vajon kinek kell válasz e-mailt írni.

Lényeges lehet, hogy a tervezés fázisában is tudjunk nemet mondani. Amikor új feladattal találnak meg minket, gondoljunk arra, hogy ezzel csak a wellness minőségét rontjuk. Hiszen csak agyalni fogunk a munkán. Vagyis ha jön egy kérés a szabadság előtt, akkor vagy utasítsd vissza, vagy jelezd világosan, hogy csak a wellness után tudsz vele foglalkozni.

Aztán ha már wellness-szelsz, ellenőrizd folyamatosan, hogy merre járnak a gondolataid. Törekedj arra, hogy mindig legyen olyan program, ami lefoglal. Így biztosan kikerülsz abból a spirálból, ami megakadályoz abban, hogy teljes legyen a feltöltődés. Sárvári programtippek itt.

De jó megoldás lehet az is, ha megtanulsz relaxálni, és így engeded el a gondokat a wellness alatt. Ehhez itt adunk egy-két tippet.

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük