Ötször többen indulnak több napos kikapcsolódásra idén húsvétkor, mint egy átlagos tavaszi hétvégén. Sőt, a tavalyi ünnepi időszakhoz képest is nagyobb lesz a forgalom. A Szállás.hu szerint 6,23 százalékos a növekedés. Az előfoglalási adatokból az is kiderült, hogy a többség családdal utazik. Az átlagos vendégszám ugyanis 3,4 százalék. A hosszú hétvégés pihenésre költött összeg pedig nagyjából 60 ezer forint. Legalábbis azoknál, akik nem SZÉP-kártyával fizetnek. Utóbbiak ugyanis tízezer forinttal többet is áldoznak a pihenésre – átlagosan. Nálunk közel 70 ezer forint is elmegy a húsvéti pihenésre.
Egyébként minden ötödik vendég fizet SZÉP-kártyával. A Szállás.hu kimutatásából az is látszik, hogy a többség szívesen száll meg ilyenkor apartmanban (az utazók fele). Rendszerint olyan településen, ahol található gyógyfürdő is. De népszerűek a négy csillagos hotelek is. Az előfoglalások szerint a vendégek ötöde ilyen hotelben pihen.
A szállásközvetítő oldal érdekességként közölte, hogy a legnagyobb értékű foglalás ezúttal 700 ezer forint volt. A foglalások fele pedig már mobilról érkezett, számítógépről már csak 45 százalék böngészett. A maradék 5 százalék tabletes foglalás.
Az összesítésben az is olvasható, hogy a szállásadók és a fürdők is készülnek különféle programokkal húsvétra. Lesz, ahová sztárfellépőt várnak, de majdnem mindenhol szerveznek gyermekeknek szóló kézműves programokat is. A szülőket pedig wellness kedvezményekkel várják.
Kíváncsi vagy arra, hogy Sárváron milyen húsvéti programok lesznek? Ezt egy korábbi bejegyzésünkben összegyűjtöttük, kattints! A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő aktualitásairól pedig itt informálódhatsz.