A hosszú szabadság lehet a kiút a munkahelyi kimerültségből – gondolhatnánk. Azonban Prof. Dov Eden, a Tel Aviv Egyetem Gazdálkodási Karának szervezeti pszichológusa szerint a szabadság típusa legalább annyira fontos, mint annak hossza. Vagy talán még fontosabb is.
A szakértő szerint a minőségi szabadság kulcsa, hogy tartsuk távol magunktól a munkát.
“Ha állandóan rendelkezésre állunk, az nem igazi szabadság” – mondja Prof. Eden, majd így folytatja: “Azok, akik ezt teszik, úgymond “elektronikus bilincsekhez” vannak kötve”.
Prof. Eden hosszú éveken át tanulmányozta a “pihenési hatásokat”. Ezen kutatás során a munkahelytől távoli szabadság alatt, közben és utána is mérték a krónikus munkahelyi stressz változását. Az eredményekből látszik, hogy azok, akik nem engedik el a munkát a pihenés idejére, nem igazán tudnak kikeveredni a stresszes állapotból.
“Ha menedzser lennék, ragaszkodnék hozzá, hogy az alkalmazottak hagyják a mobiltelefonjukat a munkahelyen a szabadság ideje alatt, és ne ellenőrizzék az e-mailjeiket távolról” – figyelmeztet Prof. Eden. “A mobil nélküli vakáción az alkalmazott jobban ki tudja pihenni magát és jobban tudja majd ellátni a feladatait a munkahelyen.”
Állítása szerint az igazi pihenés lehetőséget ad a kimerült pszichológiai erőforrások helyreállítására.
“Azok az alkalmazottak, akik mindig rendelkezésre állnak, kevésbé valószínű, hogy felépülnek a krónikus munkahelyi stressz káros hatásaiból. Ez egy ok-okozati lánc, ami végül pszichológiai és viselkedési reakcióként internalizálódik, és komoly krónikus betegségeket okozhat.”
Prof. Eden megfigyelte, hogy azok, akik nem tudnak elszakadni a munka okozta folyamatos tennivalóktól, előbb-utóbb kimerülnek.
A szakértő ezért az javasolja: inkább többször menjünk rövid és minőségi szabadságra. Az időtartam helyett törekedjünk inkább arra, hogy valódi kikapcsolódás legyen a vakáció.