Hamarosan megérkezik a jó idő, s ez arra késztet minket, hogy ha még nem tettük meg, akkor kiválasszuk a nyári vakációnk helyszínét.
A tökéletes családi vakációs úti cél megtalálása sosem egyszerű feladat. Egy nagyobb család esetén különösen nehéz, mert mindenkinek jól kell éreznie magát.
Általános jó tanács, hogy ne helyszínt, hanem aktivitást válasszuk. Mit szeretnénk csinálni a nyaralás alatt? A medence parton pihenni? Túrázni? Esetleg a várost járni? Válaszd azt, amit a leginkább szeretnétek csinálni.
És ha már itt tartunk: miután megszületnek a gyerekeink, a saját igényeink értelemszerűen kissé hátrébb sorolódnak azon a bizonyos listán. Ez egy természetes folyamat, hiszen a gyerekek nem rendelkeznek időérzékkel, a türelem gyakorlása még nem épült be a mindennapjainkba, nem úgy, mint a már kicsit nagyobb gyerkőcök – mondjuk kisiskolás – vagy a felnőttek esetében. Emiatt tehát érdemes az úticélt úgy meghatározni, hogy az az apróságoknak mindenképp kedvezzen.
Gyerekek esetén a vizes vakáció minden korosztályt leköt majd, míg a túrázós, városnézős programok már nem biztos. A wellness szintén jó lehet minden korosztály számára. Egy wellness szálloda számos programot kínál a gyerekeknek, s ezalatt az idő alatt a szülők szabadon tudnak pihenni.
Természetesen ajánlott kikérni a gyerekek véleményét is. A kicsiknek még lényegében mindegy, de a tinik már lehetséges, hogy szívesen állást foglalnának a kérdésben.
Ha sikerült dönteni, és megvan a kiszemelt célpont, akkor tájékozódjunk megfelelően. Mi ismerjük leginkább a gyermekeinket, mi tudjuk, hogy mire van szükségük, és hogy mi köti a le őket. Érdeklődj, hogy milyen gyermekeknek szóló lehetőségek vannak a szálláshelyen és annak környékén.
Tervezd meg az utat is! Az nyaralás során az sem mellékes, hogy hogyan jutunk el oda. Belföldön nem kérdés, hogy autóval, viszont nem mindegy, hogy hány kilométert, vagy milyen úton kell majd odáig zötykölődni.
Ha kocsival megyünk, akkor az EU-n belül más-más előírások lehetnek az autónkat illetően, (pl. elsősegély, matricák). Hogy ne érjen bennünket meglepetés, az ilyeneknek nem árt már jó előre utánanézni.
Szintén időben nézz utána az útleveleiteknek, személyi igazolványaitoknak. Külföldre csak is érvényes okmányokkal szabad utazni. EU-n belül elegendő a személyi igazolvány, de ha a célpont egy Unión kívüli ország, akkor mindenképp útlevélre lesz szükség.
Fogadd meg tőlünk ezt a néhány egyszerű tippet, hogy a nyaralás mindenki számára örök élmény maradjon.
Ha pedig belföldi úticélt keresel, olyan helyet ahol az egész család jól érzi magát, érdemes megnézni a sárvári lehetőségeket. Minderre itt van lehetőséged.
A korábbi kapcsolódó bejegyzésünk itt: