Nem is gondolnánk, de a mindennapi cselekedeteink jelentős százaléka köthető a FOMO-hoz. Gyakran egy-egy vakációra is csak azért kerül sor, mert másoknál azt láttuk, hogy ők utaznak.

A közösségi média térhódításával együtt növekedni látszik a hatás: vagyis azért teszünk meg dolgokat, mert attól tartunk, hogy lemaradunk másoktól.

Számszerűsítve: az emberek 60 százaléka vásárol a FOMO miatt. Jellemzően egyébként a millenniumi generáció tagjai érintettek. Esetükben sokszor túlköltekezés is párosul a FOMO-hoz. Nagyjából 69 százalékukra jellemző mindez – derült ki az Experian jelentéséből.

Azt pedig már a TD Ameritrade közölte, hogy a millenniumi generáció 73 százaléka azt mondta, hogy olyan élményekre is költ pénzt, amit nem engedhetne meg magának. Csakis azért, hogy elkerülje a “lemaradás” érzést. És ez nem túl bíztató eredmény. Ahogy az sem, hogy az érintett generáció 30 százaléka hajlandó adósságba keveredni, hogy lépést tudjon tartani a barátaikkal.

Úgyhogy a közösségi média hatás sokkal károsabb, mint gondolnánk. Természetesen az érzés valamelyest magától értetődő. Vagyis az, hogy mások élményeit látva mi is szeretnénk átélni hasonlót, egyáltalán nem furcsa. Ugyanakkor szükséges tudatosítani, hogy, amit a közösségi oldalakon látunk, az csak egy kiragadott jelenet. Nem ismerjük a hátteret, így egyáltalán nem biztos, hogy minden úgy történik, ahogy azt az adott bejegyzésben látjuk.

Végül még néhány kapcsolódó adat: a MyLife.com felmérése szerint a közösségi médiát használók 56 százaléka tapasztal már FOMO-t, közülük pedig 48 százalék mondja azt, hogy a közösségi média miatt érzi azt, hogy lemaradnak élményekről.

És még egy: azok, akikre hatással van a FOMO, általában nem bírnak ki 12 óránál többet közösségi média nélkül. Legalábbis 45 százalék így nyilatkozott. Az gondolják, hogy úgy nem maradnak le dolgokról, ha rendszeresen figyelik és frissítik a hírfolyamot.

Amúgy a FOMO érzések 72 százalékáért a Facebook felelős. Amit az Instagram követ 14 százalékkal, majd jön a Twitter és a Pinterest. És persze az utazási platformok. Ahol természetesen a marketing taktika része is, hogy az emberekből FOMO érzést váltsanak ki.

Úgyhogy csak óvatosan a közösségi médiával. Inspirálódni persze lehet, de az utazás célja ne az legyen, hogy másokkal lépést tartsunk. Saját, belső motiváció miatt keljünk útra és éljünk át élményeket. Ha így teszünk és erre koncentrálunk, a nyaralás életünkre gyakorolt hatása is sokkal mélyebb lesz.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Thermál Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!