Az erdei wellness-ről, az erdőfürdőzésről már többször írtunk. Sokszor utaltunk rá, hogy ha igazán extra feltöltődésre vágyunk a nyaralás alatt, a vizes élmények mellett a természetközeli kikapcsolódásra is áldoznunk kell. Sárvár vonatkozásában már a faölelés terápiáját is említettük. De most nem ennek a jótékony hatásait hangsúlyoznánk. Egyszerűen csak azt szeretnénk végigvenni, hogy Sárváron a klasszikus wellness mellett hol kínálkozik lehetőség erdőfürdőzésre.

De mielőtt erre rátérnénk, azért nézzük meg röviden, mi is az az erdőfürdőzés.

Nagyon egyszerű: olyan erdei időtöltés, ahol hagyod, hogy a természet hatással legyen rád. Ilyenkor nem csinálunk semmit, csak nagy levegőt veszünk, hallgatjuk a madárcsicsergést, a szellő hangját, rácsodálkozunk az állatvilágra, a növényvilágra. Természetesen úgy, hogy a technikát, a mobiltelefont elfelejtjük.

Hagyjuk, hogy a természetben jelenlévő rengeteg negatív ion, a fák gyógyító aromái kifejtsék a pozitív hatásukat.

Ha pedig még ennél is mélyebbre mennél, vedd le a cipődet és sétálj kicsit mezítláb. Ezzel még több energiát kapsz a Földtől, és így talán még egy-két gyermekkori élményt is sikerül újra előhozni.

De akár azt is megteheted, hogy kiterítesz egy pokrócot egy rejtett ligetben. Így szintén érezni fogod a Földnek azt a pozitív energiáját, amitől olyan sok életerő van a növényekben. Miért az erdőben tegyük ezt? Mert a városokban a sok rádióhullám semlegesíti ezt a nagy adagban jelenlévő pozitív energiát. Ott nem érvényesül ez a hatás. Az erdőben viszont nagy mennyiségben van jelen az úgynevezett földelő energia, ami bizonyítottan kiegyensúlyozza az idegrendszert és még boldogságérzetet is kivált. Ráadásul ezt nem csak akkor és ott érezhetjük. Az erdő tényleg feltölt elektromágnesességgel, így egy ilyen kikapcsolódás után sokkal ellenállóbbak leszünk a mindennapi stresszel, a negatív hatásokkal szemben.

Szóval ezek alapján talán már nem kérdés, hogy a nyaralás alatt nem csak a vizes élményekre kell koncentrálnod.

De hol tudunk Sárváron erdőfürdőzni?

A legkézenfekvőbb helyszín a sárvári arborétum. A város közepén található óriási “kertben” az átlagnál jobban közvetítik a növények a Föld pozitív energiáit. Ide mindenképpen látogass el! Ajánljuk továbbá a közeli Farkas-erdő meglátogatását és a Vadkert körútról nyíló kiránduló erdőt is. Az itteni túraút a Rába partján, erdős környezetben vezet.

Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior – Luxus kényeztetés Sárváron

Élményteli pihenés, egyensúlyteremtés és egészség a gyógyító- és kényeztető vizek ölelésében. Mindez...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Romantikus wellness pihenés Hotel Bassiana****-ban

A Hotel Bassiana saját wellness részleggel rendelkezik és az arborétum közvetlen szomszédságában...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Danubius Health Spa Resort Sárvár – Garantált relax

Szabadtéri gyógyvizes medencékben való fürdőzés a sárvári arborétum fáinak árnyékában. Sok más...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Hotel Viktória – Wellness szálloda Sárvár belvárosában

Fürdőbelépő a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőbe, saját wellness részleg használata, relax kezelések,...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

VitalMed Hotel – Foglalj szállást a fürdő saját szállodájában!

A szobáktól csak pár lépést kell megtenni a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdő...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Emanapartmanok – Csak pár lépés a fürdő

Tavaszi vagy nyári lazítást tervezel? Foglalj szállást a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőtől...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Levendula apartmanház – Mediterrán hangulat Sárváron

Levendula… illat, színek, harmónia, természetesség, nyugalom, vidéki hangulat és wellness…. Talán ezzel...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Harmónia Hotel és Étterem *** superior

Hosszú hétvége vagy nyári vakáció? A Harmónia Hotel kiváló választás. A saját wellness...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Korona Panzió – Szállás a fürdőtől 50 méterre

Ha a Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdőhöz közel keresel apartmant, megtaláltad.

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Park Inn by Radisson Sárvár – Családosoknak az egyik legjobb választás

A Sárvár Gyógy- és Wellnessfürdővel átjárható szálloda nem véletlenül a családosok egyik...

Nézd meg az ajánlat részleteit!

Atmoszféra apartmanok – Egy éjszaka ajándék

Válassz szállást az Atmoszféra apartmanok kínálatából! Ha így teszel, most plusz egy nap...

Nézd meg az ajánlat részleteit!